Azt hiszem visszavonhatatlanul vége van a nyárnak, a madárcsicsergős hajnaloknak, a fülledt, kürtöskalács és főtt kukorica illatú balatoni napoknak, és a puhán körbeölelő meleg éjszakáknak. A nagy baráti beszélgetéseknek. Tudod azoknak, amelyeket úgy csak abban a pillanatban, a rohanás nélküli napokban, könnyedén, mosolyogva tudunk megejteni. ..

Erre most hirtelen annyi minden figyelmeztet. Ahogy átléptünk szeptemberbe éreztem valami változást, ami benne volt minden korán kelős, ködös hajnalban, a kertváros kopott járdáin kopogó cipősarkak hangjában. Minden egy kicsit máshogyan szól(t). Másokat látok, mások vannak körülöttem, más zajok, más érzések. Változás, és ez jó. Reggelente kedvelem még a morcosan kénytelenül köszönő BKV ellenőrt is, akinek rendületlenül mosolyogva mondom, hogy jó reggelt, a metróhoz hömpölygő szürke tömeg közepén. Néha bevallom furcsa megélés. Figyelted már, ahogyan ősszel elveszítjük a színeket és valahogyan a mosolyt is az arcunkról? Az emberek olyanok mintha visszabújnának a lelkük legmélyébe, egyúttal valamiféle kék – szürke – fekete palásttal bevonva a testüket?! Fura, mintha elveszítenénk magunkat és egymást is egy időre.

Néha én is elveszítem magam és visszahúzódom az „ajtóm” mögé, mert csendre van szükségem. De te, mert a barátom vagy, ezt mindig észreveszed és ott állsz mellettem. Meghallgatsz, hümmögsz, kérdezel, válaszolsz és elfogadsz. Ha nem akarok beszélni, megérted. Ha éppen csak hallgatni kell mellettem, mosolyogva vagy éppen könnyes szemmel, egymás közelségében. Kedvelem, szeretem az összes változatot és köszönöm neked.

Tegnap volt egy ilyen visszahúzódós nap. Valahogyan minden mellette szólt. A kint zuhogó, majd szemerkélő eső, tudod, az a fajta, ami mélyen belemászik minden porcikádba. A távolról jövő hideg szél, amely leparancsolta a fákról a sárguló leveleket, amelyek úgy pörögtek-forogtak a szélben, mint megannyi szomorúságtól teli pillanat. Ilyenkor jó egyedül lenni, végig gondolni, megérteni, felidézni. Csak egy napot, hogy utána újra mosolyogva tudjak feléd fordulni.

Ma már nevetek. Bárgyú vigyort csal az arcomra a chili, csoki, menta triumvirátusa. Isteni, az íze, az illata, ahogy keveredik a levegőben. És a tudat, hogy ami „ káros”, az mind „bűnös dolog”, úgy mint ma ez az ezer kalória. Azt hiszem te is szeretnéd. Bár ma megint furcsát főztem, és megeshet, hogy nem is megy egymáshoz…Joghurtos, mentás vöröslencse leves chilivel és csupa, csokis brownie….Kérsz?:))))